Juditot gyermekkorában nem érdekelte a vagyon. Az átkosban nőtt fel, de nem vágyott divatos klumpára amiben olyan határozottan csattogtak a folyosón a menő lányok. Amikor betiltották az iskolában, talán mert nagyon csattogott és nem susogott olyan sejtelmesen mint az iskola köpeny, közömbösen vette tudomásul. Nem vágyott divatos farmerre, aztán amikor mégis kapott egyet, fel sem tűnt neki hogy a szabása egyáltalán nem levis, sőt semmilyen márkanév nem szerepel rajta. A szára kicsit hosszú volt mert Edit alacsony volt, ezért apja lazán csak felhajtotta. Persze rögtön jött is a gyúnyolódás, mi van csöves vagy? Kati csak értetlenül nézett, mert nem foglalkozott csövesekkel, észre sem vette őket az utcán, sem a könyvesbolt mellett álldogálló kopott alakot, amikor a zsebpénzéből beszerezte a legújabb delfin könyvet. A nadrág szára felhajtva maradt, mert nem érezte sértve magát. Elmerült  a könyvek világában, nem kellett megfelelnie  ott senkinek.

Egy dologra vágyott amit nem tudott  a zsebpénzéből megvenni, a diplomata táskára. Apja összeszedette vele a sörös és boros üvegeket, amik az anyja után maradtak a spájzban eldugdosva. Jó sok volt - meg is lett a táska ára, csak egy kicsit kellett pótolni az árához. Zsófi lelkesen pakolta az üvegeket a közértnél a wartburg csomagtartójából, csak évekkel később hökkent meg amikor a húga nem volt hajlandó visszavinni az üres üvegeket a boltba, - "tök égő ahogy csörögnek" - indokolta a tesó.

A változás szele mégis meglegyintette, amikor leszidták otthon hogy miért mindig gépsonkát hoz, amikor az olyan drága. Addig volt kedve elmenni a boltba, hogy délutánra elhozza a félretett kenyeret és tejet a kisboltból, amit a nénik raktak félre apjának, aki egyedül nevelte őket. Igazságtalannak érezte, ha nem jó amit hoz, akkor miért nem szóltak, miért nem írtak egy listát? Zsófiban attól kezdve elindult  a lassú ébredés, vágyakozva nézte a butik kirakatában a barna bársonynadrágjában álldogálva  a fekete szoknyát.  A haját a suli vécében kibontotta az utált fonott copfból, amibe apja minden reggel befonta. Utálta, mert apja mozdulatai durvák voltak, rángatta a haját amikor fonta. Az előszobai tükörben csatokkal próbálgatta hogyan áll  jobban ha feltűzi.

Amikor először költözött albérletbe, rátört a felismerés, a fizetése nagyon kevés, nehéz eltartani magát. Anyja alkoholista életmódja nem változott az évek alatt, és amikor télen nem volt tüzelője, Krisztina megvette neki a szenet hogy meg ne fagyjon. Az árát duplán fizette, haza kellett költöznie és feladni  a függetlenségét, mert semmi pénze nem maradt. A lecke beleégett, amikor egy pénzesebb fiúnak megtetszett, ösztönösen megérezte hogy erősebb ágra talált. Emesében harcolt  a büszkeség hogy saját magáért szeressék, de mégis eltűrt mindent megcsalást a fiútól, el akarta hinni hogy megváltozik. Meg akarta kapni a herceget, aki saját magáért szereti, közben nem vette észre hogy saját magát árulja. A fiú viszont világosan látta, és ki is használta.

Az illúzió törékeny, végül az egészből semmi nem lett, és Laurára rátalált az igazi szerelem. A lovag saját magáért szerette, ha Edina elfordult, a fiú utána lépett és kereste az arcát. Legalábbis pár évig. Amikor eltűnt, a szerelem gyümölcse ott maradt, Hedvig magára maradt a tépelődésével, mégis mi volt ez eddig az életében. Megint az apjánál lakott, keresetét felemésztette a csibészke eltartása, a lovag eltűnt a ködben pár éve, semmi hozzájárulást nem adott. Mintha egy örökké tartó körforgás lenne, amiből nem tud szabadulni. Üres napjaiban álmodozik hogy nem kell számolgatnia a hó végéig  a pénzét, és végre meg tudja venni  kölyöknek a vágyott telefont. Napjait a net előtt tölti, belemenekülve egy másik világba, ami régen a könyvek voltak, mára az interneten való bandukolás lett.

Már régóta tudja hogy a gazdagság nem ajándékba jön, a havi bevételt nem szabad elkölteni teljesen amíg van. Tartalékot kell félretenni, meg kell tanulni gazdag módra gondolkodni. Okos és bölcs tanácsokat talált  a neten erről, még egy perselyt is csinált, amibe minden héten beledobja az aprót, és elképzeli hogy egyre több pénze gyűlik össze. Nagyon bízik benne hogy lassan megfordul a helyzete, és végre lesz annyi pénze hogy befektesse. Álmodozik részvényekről, amiknek a hozamából még több részvényt venne, és végre nem a havi fizetésére támaszkodna csak.

Zsiványkának próbálja átadni az elméleti tudását, hogy másképp gondolkodjon a kölök mint ő, ne vesztegessen éveket arra hogy minderre rájöjjön. A kölök is álmodozik, elképzeli milyen jó lenne ha full extrás számítógépe lenne, és minden évben elmennének nyaralni, mert még sosem volt. Talán végre tényleg leszámolnak a szegénységgel.

-"Mindenki annyit ér, amennyije van" - hallottuk a nagy embertől pár éve, ami hatalmas közfelháborodást okozott. Jött is a bocsánat kérés és magyarázat, a nagy ember azokra értette akik a helyzetükhöz képest nem hajtják magukat, nem akarnak többre jutni, nem raknak kockáról kockára javakat.

A minap néztem egy hajléktalan párról videót, erdőben laktak, nyomorogva egy kék sátorban, a körben letaposott hóban. Minden vagyonuk néhány takaró volt, műanyag kanna (víznek?) és a ruha ami rajtuk volt. Valaki rájuk talált, és feldobta a kezdeményezést hogy segítsünk rajtuk. Mentek is az élelmiszer és ruha csomagok, aztán egy ember felajánlotta a házát, lakjanak ott amíg munkát nem találnak és egyenesbe nem jönnek. Munkahely volt  a közelben, bár egy kis faluban volt  a lakás. A nő elment megnézni  a házat, lehet hogy nem a legjobb volt, de volt fürdőszoba, konyha, kályha...a pár mégsem fogadta el. Pesten akartak maradni, nem akartak vidékre költözni.

Elgondolkodtam a kezdeti döbbenettől, vajon ha örökre kapták volna, övék lenne és nem csak használhatnák, akkor is vissza utasítják? Mennyit képes tenni az ember azért hogy megszerezze a vagyonát és a Maslow piramis legalját teljesítse, hogy ne legyen földönfutó? Mi hiányzott a párnak ahhoz hogy lassan, de összeszedjen annyi pénzt hogy esetleg megvegyék azt  a házat és magasabb szintre lépjenek egy sátorból?

Ismerjük a történetet a halászról aki a hálót készíti  a tenger partján és odalép hozzá a gazdag gyártulajdonos. Elkezdi faggatni hogy miért csak ücsörög, miért nem megy ki többször  a hajójával amíg valaki megcsinálja a hálót neki, akkor már két hálóval dolgozhatna. A zsákmányból egy idő után vehetne két hajót, azután felállíthatna egy flottát.  Neki dolgoznának az emberek, és rengeteg szabadideje lenne, amiben azt csinálhatna amit akar.

-"De hát én most is azt csinálom amit akarok" - felelte a halász.

Erről van szó a hajléktalan párnál is? Megfelelt nekik a helyzet, igazából nem is akartak változtatni rajta?

Elmondhatjuk hogy ha nem is igaz hogy mindenki annyit ér amennyije van, de mindenkinek annyi van a zsebében amennyit ki tud-akar hozni magából? Minden jól van úgy ahogy van.